2015. november 12., csütörtök

A KÉTFARKÚ KUTYAPÁRT NYOMDOKAIN AZ MSZP

NYUGATI FÉNY BLOG 
Szerző: Első Kézből 




Komolytalan viccpárt lett az országot valaha kormányzó MSZP-ből. A szocialisták képtelenek kilábalni saját elhúzódó válságukból, sőt egyre mélyebbre süllyednek a jelentéktelenség gödrében.
Az elmúlt 5-6 évben produkált nyílt színi haláltusájukat már szemlesütve figyeli a szemérmesebb publikum. Súlyosan beteg rokonaink (ismerőseink) esetében is zavarba ejtő látni a folyamatos leépülést - nincs ez másképp a valaha legnagyobb és legsikeresebb párt esetében sem.
Kínos, hogy az országot 12 éven át kormányozni képes MSZP-ből mára egy szánalmas gittegylet lett, akikre nem hogy az országot, de egy lakótelepi szoláriumszalon vezetését nem bízná az ember.
Az egykori „nagy öregek” kikoptak, helyükre szellemileg pehelysúlyú figurák nyomultak, akik egy komolyan vehetetlen viccpárttá tették az MSZP-t.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.