2015. november 30., hétfő

A TÁRSADALOM NYOMOKBAN CIVILEKET IS TARTALMAZ

NORVÉGMINTA BLOG

Szerző: Norvegminta


A társadalom nyomokban civileket is tartalmaz Magyarországon. Mintha lenne a civilségben valami különös. Civil egyenlő különc. A különcök pedig kevesen vannak, furcsák és ferde szemmel szokás rájuk nézni. Magyarországon. Norvégiában nem.
Norvégiában a lakosság 79%-a tagja legalább egy civil szervezetnek.
Norvégiában a lakosság 64%-a vett részt valamilyen önkéntes munkában az elmúlt 12 hónapban. És nincs bennük semmi különös.

A különbség a két ország között nemcsak az utcán, a láthatóan széles társadalmi rétegeket érintő jólétben volt tetten érhető októberi oslói tanulmányutam során, hanem nagyon erősen a civilekkel szembeni kormányzati attitűdben is. Az egyik legerősebb élmény számomra az volt, hogy a civil szervezetek egymás után büszkén számoltak be arról, hogyan változott meg a szabályozás, vagy milyen javaslatcsomag került kidolgozásra a legmagasabb döntéshozói szinteken, annak következményeként, hogy ők rámutattak valamilyen állami diszfunkcióra vagy jogérvényesítési problémára. Röviden: Norvégiában komolyan veszik a civileket. A civilek kritikáit is. Magyarországon ezzel szemben legtöbbször az látható, hogy a kritikus hanggal javaslatcsomagok és tettek helyett, inkább forrásmegvonás, tagadás és szőnyeg alá söprés jár együtt. Miközben hazánkban több ezer civil dolgozik forráshiányos körülmények között, sokszor önkéntes alapon azon, hogy oda is elvigye a legalapvetőbb elvileg állami szolgáltatásokat (pl. a jó minőségű oktatást), ahol az állam erről nem gondoskodik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.