2015. november 27., péntek

NAGYON VESZÉLYES LENNE, HA A KORMÁNY KAMUTERRORISTÁKAT GYÁRTANA

KETTŐS MÉRCE BLOG

Szerző: JÁMBORANDRÁS


Pintér sajtótájékoztatóján (ahol egyébként olyan bombák szolgáltak hatáskeltő díszletként, amiknek semmi közük a mostani ügyhöz) egy Hadsereg nevű formációra hivatkozva igazolta a TEK pénteki, két szélsőségest elfogó akcióját, amelynek tagjai a feltételezés szerint egy kormányzati szereplő meggyilkolására készültek, hogy ezzel lemondassák a kormányt. Csakhogy amennyiben megalapozottak is a „Hadseregről” szóló feltételezések, az sem igazolja a TEK balfogását, hogy négy, eddigi információk és a bíróság véleménye szerint sem terrorista fiatalt akartak leültetni terrorizmus váddal. A Hadsereg fedőnevű szervezetről nem sok információt tudunk, de azt igen, nem most kerültek a hatóságok látókörébe a benne résztvevő emberek. Pintér szerint egyetlen egy lehallgatott telefonbeszélgetés az elfogás alapja:


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.