2015. november 22., vasárnap

SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG - WTF BALOLDAL

KETTŐS MÉRCE BLOG

Szerző: Szentpéteri Márton


Valamelyest rövidebb és személyesebb leszek, mint az előttem szólók. Hogy miért? Talán mert egyáltalán nem olyan világos számomra, vajon baloldali vagyok-e, vagy sem; jóllehet általában így szoktam meghatározni magam a nyilvánosságban. Persze mindig sietek leszögezni egyúttal, hogy nem a magyar pártpolitikai paletta értelmében beszélek baloldalról. A világért sem szeretnék ugyanis azonosulni mindazzal, ami a baloldal nevében a rendszerváltás óta történt; a baloldali értékek teljes körű leértékelődésével – azzal, hogy végül valaminő harmadik utas, blairista, Neue Mitte-s szociáldemokrácia jegyében a neoliberalizmus és a szociáldemagógia sajátos miskulanciáját nevezték baloldali politikának idehaza is.
Egy magát meglehetős határozottsággal konzervatív liberálisnak valló atyai jó barátom szerint azért vagyok baloldali, mert zavar a szegénység, másoké és a magamé is adott esetben. Természetesen nem arra gondolt, hogy kocsis máték mintájára nehezen viselném a hajléktalanok jelenlétét városomban, hanem arra, hogy a világnézetemet alapvetően határozza meg a nélkülözők iránti szolidaritás, s az az idealista vágyam, hogy a szegénység egyszer majd végleg eltűnjék földgolyónkról...


ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.