2015. november 30., hétfő

TEREMTSÜK MEG A SOKAK MAGYARORSZÁGÁT

ALMÁS BLOG
Szerző: Almás


Gyurcsány Ferenc a DK elnöke a Sokak Magyarországa c. röpiratában többek között ezt írja „.Nincs erős demokrácia a tömegek emelkedő jóléte nélkül. „
A rendszerváltással létrejöttek a polgári demokrácia intézményei és működésének feltételei.
Az első szabadon választott jobboldali hatalom azonban - a korszerű mezőgazdaságunk megnyomorításával, a kárpótlással, keleti piacunk befagyasztásával, a felelőtlen gazdálkodás miatti bankkonszolidációval – a termelés visszaesését és milliós munkanélküliséget okozva - olyan pusztítást végzett a gazdaságban, hogy máig sem hevertük ki. 1994 -ben a lakosság kétharmaddal szavazta be a szocialistákat a hatalomba Az un. Bokros csomaggal konszolidálódott a gazdaság, ám a jobboldali kormány utolsó intézkedései között olyan törvényt alkotott, amely megtiltotta, hogy a megmaradt mg. szövetkezetek földet vásárolhassanak Hiába a kétharmados többség – az egyébként Alkotmányellenes - földvásárlást tiltó törvény visszavonását az Alkotmánybíróság egy döntésével lehetetlenné tette így az máig érvényben van. Már akkor látszódott, hogy igencsak gyenge lábakon áll a mi fiatal demokráciánk./ Külön elemzést érdemelne az AB működése amelynek nagy szerepe volt a Gyurcsány-kormány megbuktatásában és végül saját magát is kiüresítette. /
Dacára az Orbán-kormány 2010-2014 közötti ámokfutásának, a választók megtartották őket a hatalomban. ..azt hiszem, hogy az erőt választották a gyengeség helyett. .A demokratáknak .. először azt kellene megbeszélniük, hogy mi lehet a kudarc oka? Írja és mondja Gyurcsány Ferenc. Részben meg is adja rá a választ .”Mert a demokratikus ellenzék megosztott volt, a választási szövetség ellenére nem volt meggyőző vezetése és még tapintható volt a korábbi baloldali kormányokból való kiábrándulás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.