2015. december 19., szombat

AZ ELIT ALATT (EGYETEMPOSZT)

ÖRÖLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2015.12.19.


A felső néhány százalék, tipikusan a budapesti értelmiségi családok gyerekei, számára a magyar oktatási rendszer, a sokszor temetett magyar felsőoktatás is, sőt különösen az utóbbi, tökéletesen megfelelőnek tűnik, vagy talán, ha igazán őszinték akarunk lenni, indifferens. A képességelit, az örökölt és szerzett képességek elitje könnyen teljesít mindent, amit a felső egyharmadra kalibráltak, ez nem magyar jellegzetesség. Az, hogy egy ország képes-e arra, egyáltalán szándékában van-e, a felső pár százalék számára különleges elit oktatási struktúrákat létrehozni, mint azt Franciaországban vagy Nagy-Britanniában tették, egy másik kérdés, a felső egyharmadra méretezett rendszerekben a felső két-három százaléknak nincsenek problémái. Az elithez tartozás nemcsak "skill"-eket, hanem a társadalmi átlagot jelentősen meghaladó motiváltságot is jelent, a felsőoktatásban pedig a motiváltság és a korábban rögzült kompetenciák szerepe szinte felbecsülhetetlen. 
          Az elit problémája általában az, hogy túlságosan kicsi számára ez az ország, de ez sem feltétlenül igaz, Magyarországon a képesség elit (amely elit jelentős átfedésben van a kapcsolati elittel) szabadvegyértékei valamelyest leköthetők. 
          A felsőoktatás ugyan a felső egyharmadra készül fel, de valójában a felső pár százalék képességeit, skilljeit, motiváltságát reméli, és amikor nem kapja meg, hajlamos  pánikba esni. Az elsődleges reakció a középiskola felé való mutogatás (a középiskola az általános iskolák alsóbb osztályaira, az pedig magukra a családokra mutogat) és mindegyik mutogatásnak, felelősségátruházásnak, vagy felelősségkiterjesztésnek, megvan a maga racionális alapja.
           The buck stops here - szokták idézni Harry Truman amerikai elnököt. Valakinek el kell vállalnia a végső felelősséget, és ez a valaki, ebben az esetben, a magyar felsőoktatási rendszer. Nyilván igaz, hogy folyamatosan monitorozni kell az alsóbb szintek működését, de a magyar egyetemek nem tehetik fel a kezüket, nem mondhatják, hogy ők valami mást várnak egy olyan országban, amelyik jelenleg ezt tudja adni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.