2015. december 12., szombat

MAGYAR NÉPMESÉK: KISEBB ÉS OLCSÓBB ÁLLAM

TÉNYTÁR
Szerző: Frankó Provolone
2015.12.11.

Még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. A plebejus és a puritán jelszavakkal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP azonban egyáltalán nem tartotta be az ígéretét, sőt, a 2014-es országgyűlési választást követően sem történt semmilyen lépés az „olcsóbb állam” létrehozása ügyében.  A minisztériumokban 1200-al dolgoznak többen most, mint a Bajnai-kormány idején, az úgynevezett költségvetési szerveknél pedig 2009-ben 667 milliárd forintot költöttek 247 ezer ember foglalkoztatására, 2014-ben viszont már 1473 milliárd ment el mintegy 534 ezer emberre.
Az állami cégvezetők is köszönik, jól megvannak. A vezetői bérplafont a pénzügyi szektorban 5 millióra, az energiaszolgáltatóknál és a kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél 4 millióra, míg a többieknél 3 millióra emelték a közelmúltban. Csak emlékeztetőül: Orbán 2011-ben vezette be a havi bruttó 2 millió forint fizetési plafont az állami költségvetési szférában, mivel akkor, a miniszterelnök szavai szerint nem volt elfogadható, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, a különböző intézményeknél a többmilliós fizetés sem ritka. Úgy tűnik, mostanra már minden megoldódhatott ebben az országban.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.