2015. december 21., hétfő

TŐKEPIACOK AZ OLAJÁR FOGSÁGÁBAN

ALAPBLOG
Szerző: ZENTUCCIO
2015.12.21.


A piacok részben elveszítették hitüket a Fed-ben: a legtöbben úgy gondolják, hogy az amerikai jegybank nem lesz képes tartani a szavát, és nem fogja 2016-ban négy alkalommal, fokozatosan 1,35 százalékig emelni az alapkamatot. Amerikában az a helyzet stabilizálódik egy időre, hogy míg a rövid kamatok feljebb kúsznak, addig a hosszúak egy helyben toporognak, sőt valemelyest csökkennek.Marc Chandler, a több tízmilliárd dollár értékű eszközállományt mozgató portfóliókezelő, deviza- és tőkepiaci kereskedő, egyetemi professzor, tévés kommentátor, amarctomarket.com nevű, naponta százezrek által látogatott pénzügyi-gazdasági blog szerzője szerint a jövő évben egy darabig leállhat a dollár erősödésének folyamata, az olajárak alakulása lesz a következő néhány hétben, hónapban a piacok fő mozgatója. Drámai változásokra nem számít a következő esztendőben, ugyanakkor kijelenti: az a jó trader, aki tud sorozatosan veszíteni, de mindig csak keveset, viszont amikor nyer, akkor nagyon nyer. A rossz tőkepiaci kereskedő viszont onnan ismerszik meg, hogy sokszor nyer, de keveset, viszont ha veszít, akkor nagyon sokat veszít.

ITT OVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.