2016. január 9., szombat

AZ ÚSZÓ NEMEZIS, AKI FORRADALMAT CSINÁL

INDEX SPORT
Szerző: Ághassi Attila
2016.01.08.


Hosszú Katinka 2014-ben a világ legjobb úszója lett, már ötszörös világbajnok, ennyi vb-aranyat még egyetlen más magyar úszó sem gyűjtött össze. Január 31-én a világ legjobbja lehet ismét. Mégis, a sajtó vele kapcsolatban teljesen mással van tele, az úszónő új oldalát mutatta meg decemberben, amikor élesen bírálta a hazai szövetség vezetését, és azóta csak harciasabb lett. Honnan jutottunk el odáig, hogy a magyar úszósport tönkretételének vagy a megmentőjének lett a szimbóluma.

Hosszú Katinka egy nappal az olimpiai bajnok Gyurta Dániel előtt született, 1989. május 3-án, Pécsen. Sport-, illetve értelmiségi családba született; édesapja, a Baján és Szolnokon kosárlabdázó Hosszú István 172-szeres válogatott, édesanyja matematikatanár. Előbb az utóbbi pályán ért el sikereket, általános iskolásként matekversenyeken is indult.

Aztán nagyapja, Bakos László úszóedző felügyelete alatt úszni kezdett. Már 9 évesen kiderült róla, hogy a teherbíró és állóképessége átlag feletti, a Testnevelési Főiskola laborjában sokan elhűltek az eredményeken, és egyenesen Kőbán Ritához hasonlították.

10 évesen a Telesport kamerái előtt kijelentette, olimpiai bajnok akar lenni.

A céltudatosság egyébként is jellemző rá, és még az évszámot is megjelölte: 2004. Ha már a nagy példaképnek, Egerszegi Krisztinának 14 évesen sikerült, neki miért ne sikerülne...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.