2016. január 25., hétfő

GYURCSÁNY ÉRTÉKELÉSE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.01.24.


Valamikor a baloldali liberálisok még tudták, hogy Orbán úgynevezett évértékelő beszéde a demokrácia keretein kívül esik. Az amerikai elnökök évértékelő beszédeit majmolta, annak demokratikus tartalma nélkül. A State of Union (a hivatalban levő elnök beszéde) az amerikai alkotmány része, amely nem saját híveinek, hanem a Kongresszusnak szól. Amikor Orbán elkezdte ennek balkáni utánzatát, akkor kivitte a parlament falai közül és a demokratikus ellenőrzés alól az „éves beszédet”. Ez már a későbbi diktátor megnyilvánulása, amelyben semmibe vette a parlamentet és a demokratikus kereteket.

Már maga az évértékelő beszéd is joggal keltett felháborodást a balliberális oldalon, de amikor Orbán azután is évértékelő beszédeket kezdett tartani, amikor már nem volt miniszterelnök, végképp kiverte a biztosítékot. Nem csupán azért, mert ízléstelen, tolakodó és bugris, hanem azért, mert kifejezte a szélsőjobboldali felfogást, miszerint ő az ország „örökös miniszterelnöke”. Ha éppen nem ő a miniszterelnök, jog szerint akkor is ő, mert ő a haza, a haza pedig nem lehet ellenzékben. Aztán amikor államcsínyt hajtott végre, gondoskodott is arról, hogy a „haza” (vagyis ő maga) soha többé ne legyen ellenzékben. Erről csak a hivatalos ellenzéke nem kíván tudomást venni, és abban a hiedelemben tartja az ország népét, mintha a választásoknak bármi értelme és tétje is lenne, és valaha lehetőségük lenne leváltani a „hazát”.

Aztán a jogos felháborodás alábbhagyott, amikor Gyurcsány elkezdte utánozni Orbánt. Nemcsak miniszterelnökként, hanem azután is, hogy már nem volt miniszterelnök. Ebben a gesztusban szintén kifejeződött valami: egyrészt, hogy Gyurcsány sem demokrata, a hívei sem azok, mert addig nem jó, amit Orbán csinál, amíg Gyurcsány is nem csinálja. Leginkább pedig az igény, hogy Gyurcsány maga is az ország örökös miniszterelnökének tartja magát, aki legfeljebb egy ideig nem kormányoz, de erről az igényéről soha nem mond le. Ő is évet értékel, mint a despota...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.