2016. január 4., hétfő

KÖSZÖNJÜK BERTHÁNAK, ALÁÍRÁS: 2016 - FAT MAMA


EGY NAP A VÁROSBANSzerző: szucsadam2016.01.04

Nagyon lassan indul be 2016. Idén negyedikére esett ugyanis az év első napja, és még most is csak remélhetjük, hogy ma már tényleg elkezd majd pöfögni a motor, és beindítjuk a gépezetet.
Pedig szombaton és vasárnap tényleg megpróbáltam megkeresni a várost. De miután beszéltem néhány ismerőssel, akik saját bevallásuk szerint épp csak elkezdtek gondolkozni azon, hogy adjanak-e esélyt a gondolataiknak arra, hogy megszülessenek a fejükben (via Douglas Adams), rájöttem, hogy nincs esélyem. A város kihalt volt, a Múzeum körúton az egyetlen nyitva lévő könyvesboltban dolgozó hölgy is úgy nézett rám, mint aki ritkán lát élő embert, a Trafóban pedig az elvileg vasárnap is nyitva lévő Hangjaink kiállítás elmaradt, miután a "galériás csávó nincs itt", ahogy a bejáratnál tájékoztattak udvariasan. 
Persze a részükről megvolt az igyekezet, együttesen megpróbáltuk a hatvan konnektorba megfelelően bedugdosni a zajkeltő eszközöket, de kevés sikerrel jártunk. "Önök is a kiállításra jöttek?" - kérdezte az egyik alkalmazott az ajtón mögöttünk belépő, mosolygó emberektől. "Nagyszerű" - tette hozzá, és megpróbálta életre kelteni a kiállítást. 
Ilyen tehát egy átlagos január három, ha vasárnapra esik.
Nem baj.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.