2016. január 19., kedd

KÖZPONTI FELVÉTELI ÉRKEZIK SZOMBATRA, A GYEREKEK IDEGEIRE, KÉRJÜK, VIGYÁZZANAK

OFOE BLOG
Szerző: ofoe
2016.01.17.


Erre a héten három témazáró és a központi felvételi vár ránk. Témazáró ügyben majd alkudozni fogunk, a központi elől nem tudunk elugrani.

A frontok jönnek, mennek, a kölykök totálkárosak. A rengeteg fölösleges dolog, amit a kollégák megpróbálnak kihajtani belőlük, mert a tanmenés az szent és sérthetetlen… Iszonyú mennyiségű „üres kalória”, hízunk tőle, de „tápértéke” nem lévén, nem fejlődünk. Agyrém!!!!!

Mindenki fáradt, de K. elérte a teljesítőképessége határát. Beszélgetés közben, a saját mondatába belealudt. Beküldtem a hálóba, feküdjön le, pihenjen, aludjon, mert ezt a hetet még ki kell bírni. Fél 7-kor ébredt, megvacsizott, és újra elaludt. Reggelig meg sem moccant. (Ő az, akinek nagy tervei vannak, ettől aztán legalább háromszor akkora rajta a teher, mint a többieken. És a többieké sem kevés.)

A téma mi más, mint a továbbtanulás. Középiskolák közötti keresgélés, választás, hónapok óta tartó vergődés. De már nagyon szorít az idő. Tavaly ilyenkor már rég kézben volt a hivatalos kiadvány, amely tartalmazta az ország összes középiskoláját, az indítandó szakokat, szakmákat. Idén még sehol. Naponta érezzük, hogy Magyarország ebben is jobban teljesít. ☹ Hosszú beszélgetésre nincs idő, mert kedden biosz és fizika témazárót írnak. Vadul készülünk a biológiára, mert A. nénit imádják (mi, kollégák is), így is kemény munka, de legalább szívesen csinálják. A fizikát meg sem próbáljuk. Egy hangot sem értenek belőle, haladnak a kötelező szerint. De P. bácsi nem szokott buktatni, így reménykedünk. Jövőre tuti halál a középiskolákban, de az egyre nagyobb (fölösleges) terhelés miatt nincs idő a tanszobákon újra tanítani azokat a tárgyakat, amik esetében a kollégák mereven ragaszkodnak a tantervhez, ahol nem állnak meg, ha szükséges, csak rohannak végig egész évben. A. néni jól látja, hogy élet-halál harcot vívunk a rengeteg kötelezettséggel, így lemond a szerdai kémia témazáróról, átteszik a jövő hétre. Addig ismételnek. Jé, így is lehet? Ja és persze lehet menni a nem létező szabadidőben, valamint a kötelező tanszoba alatt föciből felelni. A múlt heti röpi 5 kérdésből állt, 15 percet kaptak. Előtte hetekig treníroztak a tanfelügyeletre, Magyarország időjárását percre pontosan tudták, nem mentek tovább az anyagban. Tehát miből írtak? Magyarország szomszédos országai, nagy folyók és azok mellékfolyói, nagy tájak és mit tudom én, még mi. Egy négyes lett, két hármas, három kettes, a többi egyes. Biztos, hogy a nyolcadik a hibás? Biztos, hogy mi vezetjük rosszul a tanulószobát? (E. néni ezt állítja. Meg még azt is, hogy 20 perc alatt felkészülhetnek egyik óráról a másikra.) Még jön a tananyagon túli számonkérés: megyék és megyeszékhelyek (felsorolás, vaktérképen elhelyezés), autópályák (induló-érkező, azon belül négy-öt csomópont, mert a GPS elromolhat(!!!), budapesti kerületek száma, neve, vaktérképen elhelyezése). Ez tényleg elengedhetetlenül szükséges kompetencia? Amúgy térképhasználatot nem tanít, csak számon kér, nem is tudnak térképet olvasni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.