2016. január 27., szerda

OMLADOZÓ EGÉSZSÉGÜGY: TŰZOLTÁS HELYETT VALÓDI MEGOLDÁSOKRA LESZ SZÜKSÉG

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.01.27.


A magyar egészségügyi ellátórendszer súlyos válságban van. Nincs ezen mit szépíteni, és ez nemcsak abban merül ki, hogy orvosok, nővérek, ápolók sorra mondanak fel és költöznek külföldre, hanem abban is, hogy semmilyen koncepciója nincs a kormánynak, hogyan is lehetne ezen változtatni. 

A probléma sokkal összetettebb annál, minthogy az egészségügyi dolgozók megalázóan kevés bért kapnak, akár 20-30 éves munkaviszony után is. Az állami szférához kapcsolódó intézményekben a körülmények borzasztóak, a munkához és a vizsgálatokhoz használt eszközök, műszerek többsége elavult, vagy hiányos, a betegek pedig a minőségi ellátás hiányát, valamint a hosszú várakozási időből adódó feszültségeket a dolgozókon vezetik le. A kormány pedig hiába próbálta meg némi béremeléssel kezelni a hálapénz jelenségét, előrelépés nem történt: minőségibb és gyorsabb ellátáshoz még mindig azok a páciensek jutnak hozzá, akik hálapénzt adnak orvosaiknak.

Az egészben pedig az a legszomorúbb, hogy bár a kormány azt állítja, hogy soha ennyit nem költöttünk még az egészségügyre, valójában az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkent a GDP-arányos ráfordítás, és az OECD-tagországok között Magyarország a teljes állami kiadás arányában a legkevesebb költi az egészségügyi ellátórendszerre... 

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.