2016. február 23., kedd

ALAKULÓ "TORNA ÉS SPORTRÉSZLEG"?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.02.23.


A vasárnapi boltzárlat elleni népszavazás kapcsán kitört az irodazárlat. Ennek következtében az MSZP-t megint beelőzték az Nemzeti Választási Irodánál (NVI). A beelőzőt láthatóan nem gátolta semmi a népszavazási kezdeményezés leadásában. Ellentétben az MSZP-t. Aki elé, fényképek alapján Kubatov fradistái építettek gátat. Nyilvánvalóan éppen csak arra jártukban. Mert a Fidesz szerint semmi közük az egészhez.

Esetleg, mint annak idején a Fidesz-székház esetében, itt is kiderült: az NVI székháza omlásveszélyes, és az MSZP küldöttsége tulajdonképpen hálás lehet, amiért nem omlott a fejükre az épület. Így a kopaszok tulajdonképpen csak az ő érdekükben, és munkaadójuktól teljesen függetlenül, emberbaráti érzelmektől vezérelve helyezték magukat szolgálatba. Ennek kicsit ellentmond, hogy a népszavazásnak keresztbefeszülők némelyikének fogalma sem volt arról, hogy mit keres a helyszínen. De nincs ezzel semmi baj. Ugyanúgy nem az eszükért szeretik ezeket a figurákat, ahogy a TV-székházat felgyújtó, majd pár évvel később a Planetáriumot megrongáló ultrák sem a kiemelkedő intelligenciájukról híresek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.