2016. február 15., hétfő

EGY OPERETT SZEREPLŐI VAGYUNK

TANÍ-TANI ONLINE BLOG
Szerző: Nahalka István
2016.02.14.


Legelőször is gondoljuk végig, hogy vajon a szülők, a gyerekek valódi döntési helyzetben vannak-e. Átélnek egy ilyen helyzetet, az biztos, de én ezt merő illúziónak tartom. Jókat beszélgetünk arról, hogy milyen fontos, hogy a gyerek a személyiségéhez leginkább illeszkedő iskolába kerüljön, szakértőket kérdeznek meg (ettől rettegtem mindig, hogy velem is ezt teszik, hát most megtették), hogy mi ajánlható döntési stratégiának, hogyan válasszanak iskolát a családok. Sokan várják, hogy a pszichológia vagy a pedagógia, vagy úgy általában a tudomány megmondja, mi a helyes magatartás ebben a helyzetben, és persze mindenki csalódott, hogy soha nem kerül elő a bölcsek köve. Közben egyáltalán nem vesszük észre, hogy egy pontosan kikövezett, és korlátokkal szűkre szabott úton haladunk, az iskola rendszere szinte kényszereket működtetve szabja meg, hogy mit tehetünk. A továbbtanulás lehetősége: hogy milyen körből választhat egyáltalán a család az iskolákat tekintve, valójában már korábban eldől. Lehet, hogy valaki ezt nem így érzi, hiszen bármilyen felvételire jelentkezhet a gyerek, és a felvételi eredményét kézhez kapva bármelyik magyar középfokú tanintézethez beadhatja a jelentkezését (a rendszer formálisan annyira liberális, amennyire csak lehet, furcsa is számomra, hogy miért él még ma is). Valójában azonban a tanulók korábbi életútja szinte determinálja azt a szűk kört, amely a lehetőségeket jelenti számára, és ez az életút bizony nagyon kevéssé alakult úgy, ahogy azt ő szerette volna, illetve csak nagyon kevéssé alakulhat bizonyos rögzült társadalmi mintázatoktól eltérően. Még az eljárás is világosan jelzi, hogy itt valójában nem választásról van szó. A rendelkezésre álló információk alapján (általános iskolai eredmények, versenyeredmények, és ha vannak, akkor felvételi pontszámok, valamint az elbeszélgetés eredménye) úgyis az adott középfokú intézmény, illetve fenntartója dönt arról, hogy bekerülhet-e a gyerek a hőn áhított iskolába, vagy sem. A családok legföljebb azt döntik el „szabadon”, hogy milyen iskolába jelentkezzen a gyerek. A kicsit is tudatosan mérlegelők elég jól bemérik maguknak az iskoláknak azt a körét, amelyen belül az intézmények egyáltalán esélyesek lehetnek számukra.
 
És ne kerülgessük a forró kását: a lehetőségek elsősorban társadalmi pozíció, szociokulturális háttér, szocioökonómiai státus által meghatározottak...
 

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.