2016. február 18., csütörtök

HÁZHOZ MENNI EGY PUTYINI POFONÉRT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.02.18.


Vlagyimir Putyin megveregette leghűségesebb európai csatlósa vállát, hogy kissé felbosszantsa az EU-t. Körülbelül így lehetne összefoglalni a legfelsőbb szintű orosz-magyar csúcstalálkozó üzenetét. Orbán Viktor besétált az orosz medve barlangjába, és kínosan vigyorgott, amikor rájött, hogy mihez kell asszisztálnia. Mivel tudja, hogyan mennek a dolgok keleten, azzal is tisztában van, hogy legközelebb nem ússza meg ennyivel.

Valamit nagyon tud a Fidesz agytrösztje. Már az is szenzációszámba ment, amikor egy radikális liberális pártból néhány év alatt faragtak egy konzervatív politikai szövetséget, mégpedig úgy, hogy teljesen lecserélték a szavazóbázisukat, amely azóta is kitart mellette. Amikor egy évvel ezelőtt Orbán Viktor megtagadva korábbi önmagát nyíltan oroszbarát szólamokat kezdett szajkózni, majd megállapodást kötött Putyinnal Paks II. megépítéséről, sokan azt gondolták, hogy a Fidesz szavazói ezt már nem nyelik le. Ekkor nyert azonban értelmet az az EU-ellenes retorika, amit Orbán 2010 óta folytat, így simán lecserélte a régi keleti ördögöt a nyugati sátán kutyájára...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.