2016. február 14., vasárnap

NEM ENGEDTÉK BE A PÁROMAT A SZÜLŐSZOBÁBA

BEZZEGANYA BLOG
Szerző: Tuna
2016.02.14.


2014 októberében döntöttünk úgy a párommal, hogy jöhet a baba. Teljesen őszinte leszek, kicsit már besokalltam a munkahelyemen, és szerettem volna minél előbb eljönni táppénzre. Az orvos ki is írt 9 hetesen. Igaz, akkor azért megijedtem, hogy ilyen hamar – gondoltam azért 3-4 hónapig dolgozni fogok. De elég sok nehéz fizikai része is van a munkámnak, és a műszakvezetőm csak annyit mondott: kerüld a fizikai részt. Na, most akkor a nyolc órából kb. hatot végigálltam volna egyhelyben, semmit sem csinálva.
Teltek szépen a napok, hetek, hónapok eseménytelenül, de izgalommal tele. A 18. héten megtudtuk, hogy kislányunk lesz. A pozitív teszt után két héttel én már éreztem, hogy kislány lesz. Abszolút problémamentes terhességem volt, a gyomorsavat leszámítva. Csak úgy fogyott levélszámra a „gyógyszer”.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.