2016. február 23., kedd

ORBÁN ÉS A ZSIDÓK - A HÍZELGŐ ÁTVERÉS ANATÓMIÁJA (3.RÉSZ): ORBÁN ÉS MARCI BÁCSI

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: Göllner András
2016.02.22.


Göllner András öt részes sorozatának harmadik része a KMH-ban már publikált második és első részből folytatódik.

E sorozat második részét azzal zártam, hogy 65 éves koromban, teljesen véletlenül, az interneten keresztül szereztem tudomást arról, hogy az az ember, akit a szüleim keresztapai feladatra szemeltek ki számomra, és akivel sosem találkoztam, mert családom szerint 1947-ben, a kommunisták börtönében ártatlanul halált szenvedett, nem csak egy közönséges Hitler rajongó náci, hanem a zsidókkal kegyetlenkedő Csendőrség főparancsnoka volt 1938 és 1942 között. Szálasival hagyta el Magyarországot, az amerikai hadsereg tartóztatta le, adta át a magyar hatóságoknak, akik azonnal a sitre tették. Ami ezen a teljesen váratlan adatközlésen felül még jobban megdöbbentett, az az Orbán Viktor által immáron nemzeti történészé varázsolt Szakály Sándor beszámolója volt a keresztapám haláláról.

Szakály a Magyar Királyi Csendőrséget dicsőítő publikációiról vált közismertté mielőtt Orbánt miniszterelnökké választották a magyar szavazók 2010-ben. Először tíz évvel ezelőtt botlottam Szakályba, amikor vizsgálgatni kezdtem azokat a magyar akadémikusokat, akik az akkor éppen szárnyait bontogató új neonáci párt, a Jobbik köré igyekeztek tömörülni. Szakály volt köztük az egyik legismertebb szakember. Miután Orbán Viktor 2010-ben hatalomra került, Szakályt nevezte ki a Miniszterelnöki Hivatal által újonnan alapított és működtetett történeti intézet, a Veritas Történetkutató Intézet elnökévé. (Mellékesen jegyezném itt meg – ha a kanadai miniszterelnöki hivatal, vagy a Fehér Ház egy tudományosnak álcázott házi történetkutató intézetet merészelne működtetni égisze alatt, a tudományos társadalom úgy elzavarná soraiból a párt-politikai célokra szerződtetett történészeket, hogy a lábuk se érné a földet. A sajtó, a parlamenti ellenzék, a civil társadalom pedig ízekké szedné azt a Miniszterelnököt, vagy azt az Elnököt, aki ilyen módon költi az adófizetők drága pénzét.)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.