2016. február 29., hétfő

TUD MÉG ÚJAT MONDANI?

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.02.29.


Nemigen.
Úgy tűnik, fixálódott az állapota, rögeszméit nem zavarja a talajgyökér-rögvalóság, hogy egy szívéhez közel álló kifejezéssel éljek.
Az ellenségek is a régiek, talán csak az eldurvulás foka az új, de természetesen ez is csak annyira, hogy a pávatánchoz maradjon még hely.
Orbán évet értékelt.
Szózata hű híveihez a Várkert Bazárban hangzott el, ennek oka a Vezér előrelátásában keresendő, ide akár föld alatt is el lehet jutni a Királyi Palotából, sokkal biztonságosabb, mint a Bűnös Város bármelyik más pontjának felkeresése.
Mértéktartásról tanúskodik az, hogy erre az alkalomra nem avatták fel ismét a gyönyörű építményt, pedig két kilométer spulnira tekert nemzeti színű szalag van a főkapu ajtófélfáiba beépítve, csak ki kell húzni az erre a célra kialakított nyíláson, majd a szemközti kapuoszlop megfelelő helyére akasztani, és máris jöhetnek a beszédek (Magyarország jobban teljesít, a reformok stb... ), a kispárna, meg az olló.
Utóbbiból jelentős készlet van raktáron, ha a Vezér puszta megszokásból ellopná, hát van másik.


A rendezvény színvonalas volt, Balog Zoltán miniszter megnyitója a kisdiák áhitatos rácsodálkozását hozta a Tanítóbácsira, némi szervilis nyalonc feelinggel elegyítve.
Mindig rejtély számomra, hogy a hívek mit láthatnak ezekben az emberekben, akiknek talán egyetlen előnyük van a Homo Sapienshez képest, egyszerűbb a szerelésük
.
Nekik ugyanis 33 csigolyával kevesebb van, mint távoli ősüknek, ezeket a természet befőttesgumival pótolta.
Ennek előnye, hogy a gumigerinc a test minden pozíciójában képes nyalásra alkalmas helyzetben tartani a fejet, ami a gerincesekről nem mindíg mondható el.
Balog Zoltán arról szeretett volna hallani, hogy mi az, ami rendben van, mi az ami nincs.

Utóbbi kérdés felvetéséért még lehet, hogy gályarabságra megy, de enyhítő körülményként talán beszámítják neki Brüsszel ekézését, merthogy szerinte belegondolni is rossz, ha olyanok vezetnék Magyarországot, mint az Uniót.
Ennél már csak abba lenne rettenetesebb belegondolni, hogy mi lenne, ha az Uniót olyanok vezetnék, mint Magyarországot...


ITT OLVASHATÓ

4 megjegyzés:

  1. Három dolog érdekelte igazán: a hatalom, a pénz és a foci. A nép csak arra való, hogy a választásokon megerősítse az uralmát, és minél többet adózzon, amiből majd a haverokat lehet hizlalni és saját, költséges hóbortjait kielégíteni. A stadionok, a Vár, a Városliget, a kisvasút, az atomerőmű azonban nemcsak rengeteg pénzt emésztenek fel és a korrupció eszközei, hanem egyben hatalmi jelek is. Ezekkel azt üzeni: mindent megtehetek, minden az enyém, mindenki felett állok. Az utóbbi öt év valamennyi kormányzati lépése azt bizonyítja, hogy az emberek kifosztása, az oktatás visszavágása, a jog megerőszakolása révén koldussá, ostobává és jogfosztottá akar tenni mindenkit, aki nem áll be mögé. A rendszer már önjáró, a központi akarat kimondatlanul is érvényesül...

    Itt a maffia (Fábri Ferenc - Népszava)

    VálaszTörlés
  2. Amit még megtudtunk: 2015 legfontosabb eseménye az volt, hogy miután 3-400 ezer menekült keresztülgyalogolt rajtunk, és kiderült, hogy három napnál tovább egyikük sem akar itt maradni, a mi példátlan helyzetfelismerésű kormányunk fölépített az elterelésükre egy kerítést, egyszerre mentve meg Magyarországot, Európát, a kereszténységet, a lányainkat, meg úgy általában az európai kultúrát. Hogy a szóban forgó kerítés semmilyen befolyást nem gyakorolt az európai migrációs nyomásra, az az igaz­ságrészlet rejtve maradt: helyette világossá vált, hogy ha Orbán Viktoron múlik, a következő éveink is a menekültválságról fognak szólni, és hogy 1294, már Európában lévő, leinformált menekült befogadásának megakadályozása megint tökéletes alibi lesz arra, hogy ne kelljen az ország valódi problémáival foglalkozni. Minderről pedig természetesen a nép fog dönteni – úgyis ráér, hiszen nem szavazhat sem Paksról, sem az olimpiáról, sem a Városligetről, sem a vasárnapról, sem a politikusok jövedelemhalmozásáról...

    Jövőév-értékelő (Hargitai Miklós - Népszabadság)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.