Szerző: PuPu
2016.03.19.
Ravasz, ravasz...
Pedig János esztergomi érsek nem is volt szakszervezeti korifeus, és mégis...
Ami pedig Gertrudist illeti, az összes vonatkozó történelmi forrás tagadja, hogy rászolgált volna rettenetes sorsára - ez viszont eltérés a mai helyzethez képest, mint ahogy Pukli István se egy Bánk bán.
Igaz, a történészek szerint a végzetes kardcsapás egy volt főbíró lelkén szárad, de bizonyára megelőzte ezt néhány tüntetés, meg a lázadók egymás közötti torzsalkodása, aztán mire lecsengett a dolog, a fele társaság elvesztette a fejét.
Ma még nem történt semmi, de a résztvevők túlnyomó többsége már elvesztette a fejét és bánatosan keresi a kivezető utat, jóllehet az egyirányú utca, amelyikbe Pukli igazgató beleterelte őket nem mondható egy bonyolult labirintusnak.
Mindenesetre egy lázadás halála, ha a résztvevők nem mutatnak kifelé egységet, mert ellenfeleik a legkisebb résbe is azonnal beletolják a feszítővasat, belecsepegtetnek egy kis savat, esetleg olvasztott arannyal locsolgatják, csak táguljon az a rés, roppajon az egység, öljék egymást a résztvevők, hogy lehessen már megint nagyokat röhögni az impotens értelmiségen.
Természetesen egy feladatot sokféleképpen fel lehet fogni, szakszervezeti vezetőként is van egy békésebb, mindenáron megegyezésre törekvő irány, meg egy másik, amelyik nem retten vissza a nyílt konfrontációtól.
Nem lehet egyértelműen állást foglalni abban, hogy melyik módszer a jobb, csak az a baj, hogy a megegyezéshez a két fél azonos szándéka kell, tehát mindkettőnek megegyezésre kell törekedni.
Van ebben az országban ember, aki el tudja képzelni Orbánt, amint éppen kompromisszumot köt a társadalmi béke érdekében, vagy visszavonul, mint tette Gyurcsány a vizitdíjas népszavazás esetén?
Nem hiszem, hogy ilyen ember lenne, ha meg mégis, akkor annak más, súlyosabb bajai is lehetnek.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.