2016. március 5., szombat

A NONPROFIT SZEKTOR KATALIZÁTOR KELL LEGYEN A FENNTARTHATÓSÁGI TÖREKVÉSEKBEN

CHIKANSPLANET
Szerző: Ifj. Chikán Attila
2016.03.04.


A fenntartható fejlődés elérésében elsődlegesen az üzleti szektor szereplői hozhatnak áttörést ugyanis a szükséges anyagi és humán erőforrások biztosítása nélkül csekély mértékű fejlődést lehet elérni. A civil szervezetek – habár hatalmas know-how birtokában vannak – ezen erőforrások szűkössége miatt elsősorban egyfajta katalizátorként tudnak szolgálni a fenntarthatóság kapcsán úgy országos, mint nemzetközi szinten egyaránt. Ehhez viszont néhány problémát meg kell oldani.
 
Alapvetően jellemző a nonprofit vállalatokra, hogy nem rendelkeznek kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, ezért a legfontosabb pont egy európai szintű hálózat kiépítése lenne, amely hálózatban az egyes nemzeti tapasztalatok és megoldások megosztása nemzetközi szinten is hasznosulhatna. Ennek hatásaként együttműködéseket kezdeményezhetnének olyan nemzetközi fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a fenntartható fejlődés ösztönzése, így az egyes regionális kezdeményezések akár globális szinten is új eredményeket hozhatnak, elsősorban természetesen nem közvetlenül intézkedések, de elméleti megközelítés és know-how tekintetében mindenképpen...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.