2016. március 28., hétfő

A VÁR EGY NAGY KAMU, ORBÁN HÁREMBE KÖLTÖZIK

NOL VIDEO
Szerző: 
2016.03.28.


Abban az épületben, amelybe Orbán Viktor és a miniszterelnökség költözik, régen a budai pasák háreme volt, a pasák között pedig akadt egy-két homoszexuális. A szomszédos épület, a Sándor-palota egykori urai pedig finoman szólva is őrültek voltak. Egyikük például lovon közlekedett mindenhová, még a Dunára néző teraszra is, ahol mostanában Áder János államfő szokta fogadni külföldi vendégeit. De legalább támogatták a Lánchíd újjáépítését - persze nem önzetlenül. Rákosiék monumentális terve pedig a földig rombolta volna az egész királyi palotát. Jamrik Levente városkutatóval tettünk egy történelmi sétát a Szent György téren, ahol azt is elmesélte, hogy a középkor csak egy máz a vár díszes históriáján.


ITT LÁTHATÓ, OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.