2016. március 3., csütörtök

AZ EGYIPTOMI KORMÁNY ÁLDOZATA LEHETETT AZ OLASZ HALLGATÓ

LUMENS BLOG
Szerző: Hegyi Fanni
2016.03.03.


Giulio Regeni, 28 éves olasz származású újságíró és a Cambridge Egyetem PhD hallgatója egy hónapja, január 25-én tűnt el Kairóban, Egyiptom fővárosában. Holttestét kilenc nappal később találták meg, a vizsgálatok szerint a fiatalember testét súlyos sérülések borították, többször is megverhették, kínozhatták. Több szakértő szerint is az egyiptomi kormány erői állnak a tragikus gyilkosság mögött, ám még mindig csak elméleteket olvashatunk arról, pontosan kik és miért ölték meg az olasz újságírót.
Január 25-e az egyiptomi forradalom kezdetének ötödik évfordulója, amire a hatóságok szigorított intézkedésekkel készültek: több háztartást is felkerestek és kikérdeztek Kairó belvárosában, valamint a rendőri készültséget is megerősítették a városban annak érdekében, hogy megelőzzék az esetleges demokráciát követelő tüntetéseket. Ezen a napon tűnt el Giulio Regeni olasz származású fiatalember, a Cambridge Egyetem PhD hallgatója. Regeni független kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatoskutatómunkát végzett Egyiptom fővárosában, valamint többször is az egyiptomi kormányt kritikával illetőcikkeket publikált az olasz baloldali Il Manifesto lapban.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.