2016. március 4., péntek

EGYENLŐ MÉRCÉVEL

TAUREG BLOG
Szerző: Taureg
2016.03.04.


Loptak már tőlem, nem izgatott föl, mert akkor volt miből, és aki elkövette, előtte a barátom volt, megbocsájtottam. De az a saját pénzem volt, magáncélra. Ha valakik azonban kispénzű emberek közcélú adományait nyúlják le: nincs bocsánat.

Mindig a meggyőzés módszerét választom, soha nem ütök elsőnek. Próbálok érvelni, összefüggésekre, tényekre fölhívni a figyelmet: Olvasóim tudják, hogy maga a Tuareg blog is ilyen szemlélet alapján létezik. Ám mindig van egy határ, ahonnan nincs értelme a további egyoldalú kísérleteknek: a tánchoz ketten kellenek, a monodráma ráadásul unalmas is. Türelmem is szinte végtelen, gondolom ez is kiderült eddig: annyi karaktergyilkolási kísérletet, mint amit én kaptam, valszeg még senki ebben az Országban. És nem viselt meg, nem állított le, nem félemlített meg, és nem keserített el: tudom, hogy a tények fájdalmasak, és hoszú idő, míg azok valósága mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Addig meg csinálni kell a dolgomat, rendíthetetlenül, elfogadva, hogy mindazok, akiknek lapításait, sunyiságait megmutatom, gyűlölni fognak ezért. Hát gyűlöljenek, a tényfeltáró újságírás ezzel jár, nem a jelennek, hanem a jövőnek dolgozik, és mint az már eddig is rengeteg esetben beigazolódott: az jött be, amit jóelőre jeleztem, ez meg nekem még akkor is elég, ha a felismerést aztán később nem az én nevemhez kötik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.