2016. március 12., szombat

ELHUNYT KEITH EMERSON - AZ EMERSON, LAKE & PALMER ALAPÍTÓ BILLENTYŰSE

ROCKSTATION BLOG
Szerző: sunthatneversets
2016.03.12.


71 éves korában Santa Monica-i otthonában elhunyt Keith Emerson billentyűs, a 70-es évek egyik legnagyobb progresszív rock bandájának, az Emerson, Lake & Palmernek alapítója. Mindezt maga a zenekar jelentette be Facebook oldalán.

A TMZ portál szerint a zenész öngyilkos lett, barátnője talált rá, fején egy lőtt sebbel. Emerson hosszabb ideje depresszióban szenvedett, mert olyan idegrendszeri betegsége volt, mely kihatással volt arra, hogy zenélhessen. 

Keith Emerson 1944 november 2-án született, és az ELP 1970-es megalakulása előtt a The
Nice, a Keith Emerson Trio, a John Brown's Bodies, a The T-Bones tagja volt. Az Emerson, Lake & Palmer az 1979-es feloszlásáig 7 klasszikusnak számító stúdiólemezt (Emerson, Lake & Palmer, Tarkus, Trilogy, Brain Salad Surgery, Works Volume 1 & 2, és Love Beach), valamint egy koncertlemezt (Pictures At An Exhibition) adott ki. 1991-ben újra összejött az ELP, és két lemezük is készült (Black Moon 1992, In The Hot Seat 1994). A zenekar feloszlása után szólópályára lépett és filmzenéket írt. 

Nyugodjék békében!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.