2016. március 30., szerda

ÉS HA A DK IS NEMET MOND AZ MSZP-NEK?

EURÓPA KÁVÉZÓ
Szerző: Európa Kávézó
2016.03.30.


Furcsán gondolkodik az MSZP az együttműködésről. Tóbiás József ma arról beszélt a rádióban, hogy az MSZP-nek lesz javaslata az összefogásra 2018-ra. Ha úgy fognak viselkedni, mint Dunaújvárosban, akkor inkább ne tegyék. Akkor Orbán marad.
A korábban született, pártok közötti megállapodás szerint az időközi önkormányzati választásokon az adott körzetben az a párt jogosult jelölni, amelyik korábban ott indított. Mindenki más pedig beáll mögé. Az MSZP fenntartotta és érvényesítette ezt az igényét Újpesten és Salgótarjánban is. A DK zokszó nélkül beállt a szocialista jelölt mögé Nem is maradt el a győzelem. 
Most először fordult volna elő, hogy a fideszes gyilkos dunaújvárosi körzetében a DK indíthatna újra, de az MSZP - felrúgva a megállapodást - saját jelöltet indít, ezzel nagyjából eldöntve, hogy hiába a fideszes gyilkos múltja, a körzet marad a Fideszé.
Hogy miféle gőg vezeti a szocialistákat, nem tudni. De szemmel láthatóan úgy gondolják, hogy csak ők léteznek, senki és semmi nem számít. Ha belengondolunk, hogy Szigetvári Viktor már bejelentette, hogy az Együtt biztosan önállóan indul, akkor cudarok a kilátások 2018-ra, pedig minden idők egyik legrosszabb, de mindenképpen legkorruptabb kormányát meg lehetne buktatni.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.