2016. március 12., szombat

FANFÁR AZ EZERKEZŰ ORGONISTÁÉRT

SZÍNEK ÉS FOLTOK
Szerző: Göbölyös N. László
2016.03.12.


Vannak pillanatok, amikor érzem, hogy fel kell kelnem, mert valami történt. Pedig még alhatnék, és nem volt olyan rémálmom sem, ami indokolná a felkelést.
Vannak olyan pillanatok, amikor egy e-mail címéből tudom, hogy valami szörnyűség történt. Legjobb barátom leveleinél a közelmúltban már többször félve nyitottam ki, és balsejtelmem ezúttal is igazolódott.
Keith Emersonnak elege lett a földi létből. Zajosan távozott, ahogyan tőle megszoktuk. Csakhogy ezúttal nem orgonáját döntötte fel, és nem a drága hangszerbe vagdosott késeket. Kaliforniai otthonában főbe lőtte magát. Novemberben volt 71 éves. Jövő héten kellett volna japán turnéra indulnia. A muzsikust néhány évvel ezelőtt vastagbél-daganattal műtötték, de valószínűleg azért dobta el magától az életet, mert súlyosbodott a jobb kezét megtámadó ízületi betegség, és már csak nyolc ujját tudta használni a billentyűkön.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.