2016. március 26., szombat

HÁL' ISTEN, KÖZPÉNZZEL TÁMOGATJÁK LOVASI "RÁSZORULÓ" ANDRÁS KÜLFÖLDI UTAZÁSÁT

MAGYAR NARANCS - VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.03.26


Meg a Tankcsapdáét. Megint odavándorol az államtól a pénz, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Lehet rossz véleménnyel lenni a magyar filmesekről, hogy miért állnak le bizniszelni Andy Vajnával, a kormány által kistafírozott, arcpirító adókedvezményekkel megkínált kaszinóbáróként feszítő kultúroligarchával, aki jelenleg már egy olyan kereskedelmi tévét is futtat, amelyiket joggal tarthatunk a Nemzeti Választási Irodánál megjelent kopasz verőemberek televíziós megfelelőjének. Lehet, sőt talán kell is, de ismerjük el, derék filmeseink legalább nagy tétre mennek: 3-4-500 milliótól egymilliárdig akaszthatnak le ugyanis az államról, márpedig döntő többségük normális piaci körülmények között sohasem kapna ennyit szánalmas, senkit sem érdeklő projektjeire, és ezzel nyilván pontosan tisztában is vannak. Erre mondja tehát röviden azt a magyar, hogy van az a pénz.
A magyar popzenész láthatóan még ennyit sem mondhat el a maga védelmében. Itt aztán tényleg lehajol a húszforintosért a földre még az is, aki egyébként semmilyen szempontból nem szorul rá az apróra.
A Cseh Tamás Programot nekik találta ki az állam.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.