2016. március 23., szerda

HÁROM MONDAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Pozsár László
2016.03.21.


Ha valaki szeretné megérteni, hogy a magyar nép hogyan kerülhetett olyan zökkenőmentesen a fasizmus karmaiba, miért nem tud kiszabadulni belőle, és hogy mi a szabadulás útja, akkor mindezt három rövid mondatból megértheti.

A három mondat a városligetben hangzott el, és egy videofelvétel rögzítette. Miközben a kamera Illés Zoltánt mutatta, aki éppen a takarófóliát bontotta, a háttérben egy beszélgetés foszlányát rögzítette a felvevő.  Ekkor hangzott el a három mondat. Nem tudjuk ki mondta, de így jobb is, mert bárki mondhatta volna. Nem tudjuk, milyen beosztásban dolgozik, de nem is kell tudnunk, mert bármilyen munkakörben elhangozhatott volna.

“Én nagyon szégyellem magam, hogy ebből élek, de ebből tartom el a családomat. Ezt kell csinálnom. Kész.”

Ebben a három mondatban minden benne van. Benne van a megalázottság, benne van a félelem, benne van a megalkuvás, benne van a megvásárolhatóság, benne van az önigazolás, és benne van a beletörődés...

(Miélőtt továbbhaladnánk, így zárójelben szeretnénk megköszönni ezt a három mondatot annak, aki kimondta. Sokan vannak így ebben az országban, de kevesen vannak, akik ezt hangosan ki is mondják. Szembenézni magunkkal és őszintének lenni nem könnyű. De nem állhatunk meg itt.)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.