2016. március 10., csütörtök

HELYZET VAN

K ÚR ÍR
Szerző. szeletommy
2016.03.10.


Mégpedig nemzetközi, és fokozódik, mondanák a Tanúban, ami egyre inkább oktatófilm-jelleget ölt, kérem. A magyar kormány feltalálta és tegnap be is jelentette a spekulatív migrációs válsághelyzetet, ami természetesen bármikor operatív krízissé alakítható egy mozdulattal. Ez egy világszabadalom, és szerintem ezt Pintér lovon és trapézon is képes bemutatni.
Tegnap csak a Parlamentben mutatta be, de az is elég volt nekünk. De lássuk, voltaképpen miről is van szó, mit jelentett be a belügyek minisztere:
„A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet – jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter.
Elmondta: szerdán 0 órától Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határain. Ezen országok már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaihoz érkezőket, vagyis a belépőknek érvényes útlevéllel és vízummal kell rendelkezniük.
Nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azon menekültekből, illegális migránsokból, akik már ezekben az országokban tartózkodnak – indokolta a miniszter a határok megerősítését, a migrációs válsághelyzet kihirdetését.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.