2016. március 27., vasárnap

IGAZGATÓK TILTAKOZNAK A TILTAKOZÁS ELLEN - VÉLETLENÜL ÉPP AZ OKTATÁSI ÁLLAMTITKÁR SZÜLŐVÁROSÁBAN

KETTŐS MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
201603.26.



Nem csak támogatói, de heves ellenzői is vannak a pedagógusok immár több hónapja tartó tiltakozássorozatának.
Az ugyan biztos nem lep meg senkit, hogy a kormány a maga részéről nem támogatja ezeket a törekvéseket. De az már annál inkább meglepő volt, hogy a napokban kilenc zalaegerszegi iskola igazgatója adott ki közleményt, amelyben viszonylag hevesen támadják a tanárok mozgalmát, és a köznevelési kerekasztal tárgyalásait tekintik mérvadónak.
Úgy fogalmaznak: „Sajnos a várt szakmai alapon történő megbeszéléseket politikai indíttatású megnyilvánulások zavarták meg. Egyrészt a hozzá nem értő és félrevezető elemzések, másrészt egyesek felhatalmazás nélküli, gyakran szakmai alapokat nélkülöző vagy pártpolitikai indíttatású megszólalásai.” A folytatásban pedig kifejtik: „Adjunk időt a hivatalos tárgyalások lefolytatására (köznevelési kerekasztal, kormány és sztrájkbizottság), bizalmat az új oktatási államtitkárnak, aki "elődeivel ellentétben partnernek tekinti a pedagógusokat.”

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.