2016. március 26., szombat

IGAZOLJA-E BÁRMI A HATÁLYOS EGYHÁZTÖRVÉNYT? - 2. RÉSZ

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: hegyiszabolcs
2016.03.26. 


A Társaság a Szabadságjogokért kampányt indított annak érdekében, hogy a magyar egyházügyi szabályozást visszatérítse a jogegyenlőség irányába, ahonnan a 2012-es törvény letérítette. A kampány a Negyedik pont címen fut, mert nem akarunk kevesebbet, mint amit 1848-ben akartunk: „Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben”. Kétrészes blogunkban arra keressük a választ, hogy szükség volt-e egyáltalán új törvényre, és mi indokolhatta a visszalépést a jogegyenlőség rendszerváltáskor elért szintjéhez képest.

A hatályos egyháztörvény eddig csak gondot okozott: megalázó ítéleteket, milliárdos kártérítési kötelezettséget, állandó célpontot a politikai kritika számára. Teljes joggal merül fel a kérdés az olvasóban: mi szükség volt minderre? Miért kellett a „fülkeforradalom és szabadságharc” során ezt a frontot is megnyitnia kormánynak, és az istennek se hátrálni egy tapodtat sem? Hivatalos és félhivatalos indoklásból van bőven: előző posztunkban foglalkoztunk az ún. „bizniszegyházak” visszaszorítására és az ún. „történelmi” egyházak megfelelő védelmére és a szekták, kisegyházak visszaszorítására vonatkozó indokokkal. Most azt vizsgáljuk meg, hogy az ún. világvallások reprezentatív egyházainak elismerése elegendő-e más egyházak elismerésének elutasítására, és feltesszük azt a kérdést, hogy a kormány által tervezett törvénymódosítással megelőzhetők-e a jövőbeli ítéletek...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.