2016. március 25., péntek

QUAESTOR-BOTRÁNY: EGY ÉVE MEGY A SUNNYOGÁS, PEDIG TÍZMILLIÁRDOK TŰNTEK EL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.03.25.


Egy kicsit több mint egy évvel ezelőtt robbant ki a magyar történelem legnagyobb brókerbotránya, a Quaestor-botrány. 2015. március 9-én éjszaka a Quaestor cégbirodalom kötvénykibocsátója, a Quaestor Financial Hrurira bejelentette, hogy átmenetileg fizetésképtelenné vált és csődvédelmet kért. A kötvénykibocsátó a Buda-Cash-botrány utáni pénzpiaci pánikkal magyarázta a fizetésképtelenséget, bár még aznap kiderült, hogy ez hazugság, és az MNB súlyos szabálytalanságokat tárt fel a cégnél. A csalás mértéke még a Buda-Cash-ügyön is túltett, az egy évtizeden át tartó piramisjátékkal körülbelül 200 milliárd forint összegben károsították meg a befektetőket. 

Mégsem emiatt, hanem a politikai szálak miatt kapta fel a sajtó a brókerbotrányt. Mint kiderült, a Külügyminisztérium pont a csődvédelem előtt menekített ki 3,8 milliárd forintot a cégcsoportból, az ezt követő napokban pedig sorra jelentek meg a cikkek arról, hogy Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport azóta már letartóztatott vezetője, milyen jó kapcsolatot ápolt fideszes vezetőkkel. 

Ennek ellenére az elmúlt egy év nyomozása nem tért ki arra, hogy milyen politikai szálai voltak az ügynek (például hogyan lehetséges, hogy a külügy pont a csődvédelem előtt menekítette ki a pénzét), a felügyeletnek miért nem tűnt fel korábban a csalássorozat, és mi lett azzal a közel 200 milliárd forinttal, amellyel az ügyfeleket megkárosították...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.