2016. március 14., hétfő

RENDSZERVÁLTÁSOK ÉS AZ OKTATÁS VÁLSÁGA

SZUVERÉN BLOG
Szerző: Sik Domokos
2016.03.14.


Gyakori bírálat a kormánnyal szemben, hogy a szakpolitikai döntéshozatal során semmibe veszi az érintettek és a szakértők szempontjait és ebben az értelemben irracionális döntéseket hoz. Az olyan társadalmi alrendszerek esetében, mint az oktatás vagy az egészségügy, a szakértői tudás és a racionalitás szempontjainak figyelmen kívül hagyása diszfunkcióként jelenik meg az érintettek számára, megakasztva vagy egyenesen ellehetetlenítve a működést.

Miközben az elégtelen működés tapasztalata az érintett ágazatokban dolgozók és a velük kliensként kapcsolatba kerülők számára egyaránt kézzelfoghatóvá válik, meglepő hogy a kormány kevés jelét mutatja annak, hogy tisztában lenne a problémák súlyával, illetve hogy készen állna változtatni szakpolitikáján. A pedagógusok tiltakozó mozgalmát egyszerre próbálja indokolatlan béremelési követelésként hitelteleníteni, és a mozgalom arcainak karaktergyilkosságával lejáratni.

Mindezt annak ellenére teszi, hogy nem csupán politikai ellenfeleinek a támogatói, de saját szavazói is világosan érzik: a közoktatási rendszer nagy bajban van. Nem megfelelő tudást, nem megfelelő körülmények között próbálnak átadni a túlterhelt pedagógusok a szintén túlterhelt diákok számára. Éppen ezért érdekes megvizsgálni, hogy mi okozza a helyzet látványos félreértését? Vajon hasonlóképpen a netadó bevezetéséhez, ezúttal is rossz kormányzati ötletről van szó csupán, amit a tiltakozások hatására visszavon a kormány, vagy valamilyen mélyebb ellentmondásról?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.