2016. március 26., szombat

SAULKÉNT ÉLNI 7. - EGYSÉGESÍTÉS

TARSKI BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.03.26.


Hitler már a Mein Kampf-ban foglalkozott a pártok koalíciójának problémájával. Általában véve szerinte minden közös munkálkodásnál a célszerűséget kell alapul venni: „Munkaközösségek alapításával gyönge egyesületek nem lesznek erősekké, nemegyszer bekövetkezhetik az erősebb egyesület gyöngülése. Téves az a felfogás, hogy gyönge csoportok egyesítéséből erőtényező keletkezik. Mert a tapasztalat mutatja, hogy a többség minden alakja minden körülmények között a butaság és gyávaság melegágya lesz, és hogy az egyesületek sokaságát, mihelyt egynél több vezetőség irányítja azt, a gyávaságnak és gyöngeségnek szolgáltatják ki. Emellett ilyen szövetkezésnél az erők játékát lehetetlenné teszik, a legjobb kiválasztódást eredményező harcot megszüntetik, és ezzel megakadályozzák az egészségesebb erősebb végső győzelmét. Ilyen szövetkezések tehát a természetes fejlődés ellenségei. Többnyire akadályozzák, semmint előbbre viszik annak a kérdésnek a megoldását, amelyért harcolnak.” Tehát itt is a természetes kiválasztódás természeti törvényét tekinti irányadónak, ami megtiltja az erősebbnek a gyengébbel való szövetkezését is... 

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.