2016. március 12., szombat

TÉRDSZALAGREND ÉS TISZTIKERESZT

HUPPA.HU
Szerző: Szele Tamás
2016.03.12.

Hát eljött a szokásos aranyeső március tizenötödike alkalmából, zuhogott a plecsni érdemesre, érdemtelenre, én csak azt sajnálom, nem nagyobbak ezek az ordók, mert ha súlyuk is volna, mégis képesek volnának némi kellemetlenséget okozni, annak is, aki adja, annak is, aki kapja, de így?
Marad a generálmosoly meg a kézfogás, az átutalás egy héten belül megérkezik, mindenki jól járt.
A legjobban persze Bencsik András, aki beteheti a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a vitrinjébe, rögtön a Kiváló Munkásőr mellé, és ha korábban született volna az érdemes sajtómunkás, ott viríthatna a Sztálin-rend is, de sajnos elmulasztott időben világra jönni.
Azért ez is szép, főleg annak ismeretében, hogy „kiemelkedő színvonalú munkájáért” kapta az ordót, melynek során például felállította Péter Gábor leszármazottainak teljes listáját, igaz, hogy hibásan, de kérem: akkor is, megcsinálta, megérdemli!
A pesti rossz nyelvek szerint természetesen sajtóhiba csúszott az adományozó okiratba, elírás, ugyanis eredetileg nem lovag-, hanem horogkeresztet akartak neki adni, esetleg szóba jöhetett még a nyilas- vagy vaskereszt is, de a kezdő adminisztrátor nem ismerte ezeket a fogalmakat, és a szövegszerkesztő által felajánlott „lovagkereszt” kifejezést választotta helyettük.
Mindegy, Bencsik elvtársnak megvan a kitüntetése, ha megvan, bizonyára ki is érdemelte, hiszen Bencsik elvtárs régi elvtárs, jó elvtárs.
És még sokan, igen sokan kaptak efféle elismerést tegnap, volt, aki megérdemelte, volt, aki nem, vissza senki sem adta, amit megértek – kell az a kis pénz a mai világban, a világért sem fosztanék meg tőle senkit.
Még Bencsiket sem, költse csak, habár egy annyi kérésem lenne, hogy a közakaratnak megfelelően költse, ha már akkora demokrata, és amennyiben sokan mondják, hogy fektesse gyógyszeripari termékekbe ezt az összeget, ám tegyen úgy.
Márpedig demokratának mondják, különben hogyan lehetne a Magyar Demokrata főszerkesztője?


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.