2016. március 9., szerda

TÖRÖKUGRATÓ, AVAGY ENNYIKE

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.03.09.


A hírterjedés mechanizmusa tehát a következő:

1.    Kovács Zoltán világgá tweeteli a hamis információt.

2.    Havasi Bertalan tájékoztatja az MTI-t, és senki mást.

3.    Az MTI hírek sorozatát bocsátja ki az ügyben a fentemlített urakra hivatkozva.

4.    Televíziós műsorok indulnak, a képernyőn feltűnik Kovács Zoltán és magyaráz.

5.    Az ellenzék elhiszi a hírt, és támadja a lépést.

6.    Az ellenzék egyes tagjai rájönnek, hogy álhírrel van dolguk, velük az ellenzék más tagjai vesznek össze, akik mereven ragaszkodnak a pár perccel korábban kialakított, téves állásponthoz, mert az könnyebb, mint alkalmazkodni a változó helyzethez.

7.     Az ellenzék összevész saját magával és elvonul marakodni.

8.     Az átlagos tévénéző, rádióhallgató, sajtófogyasztó az egészből reggelre csak annyira fog emlékezni, hogy „Orbán megvétózta a törökök betelepítését”. Esetleg összekeveri az egészet a mohácsi vésszel is.

A hadjárat elérte célját, a tények már senkit sem érdekelnek, a köztudatban megjelent a kimondott vétó fogalma – akkor is, ha a kicsi kutya sem mondta ki, legfeljebb fenyegetőzés szintjén került szóba. A Fidesz megint (vissza)szerzett magának néhány szélsőjobboldali szimpatizánst, akik ugyan távolról sem értik, miről van szó, de ez távolról sem zavarja őket.

Hölgyeim és uraim, a hírmanipuláció magasiskoláját mutatta be önöknek a Kovács-Havasi-MTI-csapat, a jövőben így tessenek hitelt adni a korábban biztosnak tekintett hírforrásoknak. Ráadásul az benne a tragédia, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az MTI szándékosan hazudott… de hogy lehet szándék nélkül hazudni?

ITT OLVASHATÓ

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.