2016. április 2., szombat

50 MÚLTAM, NEM KAPKODNAK UTÁNAM

MUNKAHELYI TERROR BLOG
Szerző: Despota
2016.04.02.


Álláskereső vagyok, másfél év alatt hiába próbáltam elhelyezkedni, semmi eredménye nem volt. Az előző munkahelyem egy határozott idejű munka volt a helyi önkormányzatnál, sajnos valószínűleg a források fogyni kezdtek, mert korábban félévente új szerződést kaptunk, de utoljára vagy 10 társammal együtt lapátra kerültünk. Azóta nincs állandó bevételem, pedig az önkormányzatnál sem kerestünk túl jól.
 
A napjaim a következő módon zajlanak. Minden reggelemet úgy indítom, hogy az internetes álláshirdetéseket nézem meg először, ettől felébredek. Korábban a kávé segített ebben, de már olyan luxusnak számít nekem, hogy végleg el kellett hagyjam. Megnézem az emaileket, végigböngészem a lehetőségeket. Nincs belőle sok, mivel egy faluban élek, legjobb esetben a megyeszékhelyen akad egy-két betöltetlen állás, ha épp nem csak a látszat kedvéért hirdetik meg őket. Elküldöm az önéletrajzomat, ahova csak tudom, majd várom a visszajelzéseket. Többnyire egyébként hiába, legtöbbször ugyanis válaszra sem méltatnak. Pedig már rég megtanultam, hogy aranyművesként ne a szakmámban keresgéljek, takarítástól kezdve mindenre jelentkeztem már. 50 múltam, és nem kapkodnak utánam...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.