2016. április 10., vasárnap

"A JÓ MŰTŐS SZAKASSZISZTENS TITKA, HOGY LELKESEDIK A SZAKMÁJA IRÁNT"

LUMENS BLOG
Szerző: Császár Ildikó
2016.04.10.


Az utóbbi évtizedben az egészségügyi dolgozók presztízsértéke drasztikusan lecsökkent. A legtöbb közéleti fórumon arról lehet hallani, hogy Magyarországon az egészségügy rendkívülien nehéz helyzetben van, amit az ott dolgozók éreznek meg a legjobban. A közalkalmazotti munka kihívásait feldolgozó sorozatunk legújabb részében egy debreceni vezető műtős szakasszisztenssel beszélgettünk a szakma jelenlegi helyzetéről.
 
Milyen indíttatásból fordult az egészségügy felé?
 
Egy gyerekkori élménynek köszönhetően kezdtem el érdeklődni az egészségügy iránt. Kiskoromban egy kórházi látogatáskor teljesen elvarázsolt az ottani dolgozók kedvessége. Természetesen az is szempont volt később a választásomban, hogy a középiskola elvégzése után minél hamarabb munkába tudjak állni, és akkoriban többek között az egészségügy tudta biztosítani ezt a lehetőséget. 1974-ben a debreceni Dienes László Egészségügyi Szakközépiskolában az általános asszisztens és gyerekápoló képzésen szereztem meg az érettségit. Szerencsére már ebben az évben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Tüdőgyógyászati Klinikájára, ahol ápolónőként kezdtem meg a pályafutásomat.
 
Jelenleg vezető műtős szakasszisztensként dolgozik. Miért döntött úgy, hogy otthagyja az ápolói szakmát?
 
A Debreceni Egyetem Klinikai Központja az országos helyzethez képest mindig is jól felszereltnek számított. Az 1970-es és 1980-as években Magyarországon a noninvazív vizsgálatok száma megnövekedett, emellett pedig új műszeres vizsgálati módszerek jelentek meg az orvostudományban. Ekkoriban terjedt el többek között a bronchoszkópia, koronanográfia és a szívkatéterezés használata is. Ezeket a vizsgálati módszereket már a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is alkalmazták. Miután a noninvazív vizsgálatok nagyon érdekeltek, és szerencsére a feletteseim is úgy gondolták, hogy van affinitásom a műszerekkel történő munkavégzéshez, emiatt elvégeztem a műtős szakasszisztensi képzést. Ennek köszönhetően hamar a Bronchológiai Laborban találtam magam, ahol bronchoszkópos vizsgálatoknál asszisztáltam. Dolgoztam még a Hemodinamikai Laborban, illetve rövid ideig egy észak-jemeni kórházban is megfordultam. Hazatérésem után a II. számú Sebészeti Klinikán helyezkedtem el műtős szakasszisztensként, 2000-től kezdve pedig e részleg vezetőjeként működöm... 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.