Szerző: ICA
2016.04.16.
Ha Pintért mondok a társulatra gondolok, erre az erős kötelékre, egy kollektív tudatfolyamra. Hegyeket tudnak mozgatni. Ők a Nemzeti Csoportterápia és Lelkiismeret.A társulat adott, ennek a társulatnak, virtuális családnak és valós közösségnek íródnak a darabok. Ezekre a színészekre és emberekre, akik összeszokottan játszanak egymással és tárják fel mindennapi élethazugságainkat, lúzerségeinket, önbecsapásainkat és bűneinket.
Pintér sokat vár a társulatától és a színészeitől, sokat is kap tőlük.
Színészi kísérletek: gyakori rendezői fogása nőkkel játszatni férfi szerepeket és fordítva.
Több ez hatásos derültségkeltésnél. A férfiasság és nőiesség egy karakterben éppen a sors: egy színésznő katonatisztben tisztán látjuk genetikai múltunkat: asszimiliáns titkolt félzsidó fiú egy túlvállalt nemzeti szerepben: a lányos katona, a rangsor alja.
Soha nem gondoltam volna, hogy rajongani fogok a zenés darabokért, de az élet hosszú, és ez is megtörtént. A Pintér színház zenés, méghozzá nép- és/vagy népszerű zenés, már a Parasztopera is élvezhető volt számomra az énekelt beszéd hangsúlyos iróniája miatt, ami nem engedte, hogy belefeledkezzem a valósághű paraszti életérzésbe, inkább értelmezni kezdte.
A 2003-as Gyévuska (jellemzően óvatos, távolító címadás, Pintér vigyáz, hogy az előadás meglepetés maradjon, ez a cím se sokat árul el) világháborús sanzonjai ellenállhatatlanok, talán ezért láttam olyan sokszor ezt a darabot, és nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy a sztorit picit megoldatlannak éreztem...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.