2016. április 9., szombat

AKIKNEK VOLT BÁTORSÁGUK - A FÜGGÖNY FELGÖRDÜL (2. RÉSZ)

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Egri-Eiben István
2016.04.08.


Egri-Eiben István sorozatának második részét mutatjuk be. (Az első rész itt olvasható.) Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.

Vannak helyzetek, amikor egy, a választók akaratával, legitim választásokon hatalomra jutott pártot vagy rendszert, amikor bebizonyosodik róla, hogy a saját nemzete sírját ássa, morális okokból, a nemzet érdekeinek fölismerése révén, erőszakkal kell eltávolítani azoknak, akik vállalják ennek minden kockázatát és ódiumát.

Adolf Hitler 1933 január 30-án a német demokrácia kereteiben biztosított legitim módon került hatalomra, s a parlamenti kétharmad birtokában törvényesen megszavazott ún. felhatalmazási törvénnyel (Ermächtigungsgesetz) lényegében Németország egyeduralkodójává emelkedett. A következő 12 évben a világtörténelem legnagyobb és legpusztítóbb háborúja szakadt a világra, 52 millió áldozatot követelve, köztük 6 millió, származásuk miatt meggyilkolt zsidót. Történetünk azoknak a németeknek az életútját járja körül, akik a legnagyobb sötétség idején, életük feláldozása árán is készek voltak a világtörténelem legnagyobb gonosztevőjét és rendszerét megsemmisíteni.

1944. júniusában az Európát Angliától elválasztó La Manche-csatorna brit oldalán négyezer vízijármű és kétmillió katona várta az átkelési parancsot. 6-án, hogy teljessé váljon a náci birodalmat összeroppantó gigantikus harapófogó, megkezdődött az „Overlord”, azaz „hűbérúr” fedőnevű hadművelet. Rommel tábornagy szerint, ha a partraszállt csapatokat 24 órán belül nem vetik vissza a tengerbe, az ellenség visszavonhatatlanul meg tud kapaszkodni Európa nyugati szélén. Igaza lett: az angol-amerikai szövetségeseket sem az első 24 órában, sem a következő hetekben nem tudták megállítani, s tizenegy hónap múlva az Elbánál fogtak kezet a keletről támadó oroszokkal...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.