2016. április 9., szombat

AZ MSZP ÉS A NÉPSZAVAZÁS: SOKAT AKAR A SZARKA?

MANDINER BLOG
Szerző: Pintér Bence
2016.04.09.


Felülről vezérelt hivatali obstrukció, egy csapat kopasz, egy polgármesterné – hosszú út vezetett odáig, hogy végül egyáltalán lehetőséget adott a hatalom arra, hogy népszavazás lehessen a felmérések szerint is rendkívül népszerűtlen vasárnapi boltzár kérdésében. A kérdést végül az MSZP nyújtotta be, akik láthatóan a Fidesz 2008-as népszavazási sikerét szeretnék megismételni, ezzel életet lehelve a hat éve bukdácsoló, egyelőre öröknek tűnő második helyért a Jobbikkal vetekedő pártba.

Kunhalmi Ágnes és Lukács Zoltán is arról beszéltek, hogy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazást Orbán- és kormányellenes népszavazássá lehet fejleszteni. Látszik, hogy a szocialisták szeme előtt a 2008-as „szociális” népszavazás lebeg, amellyel a Fidesz akkor egyrészt megpecsételte Gyurcsány reformjainak sorsát, másrészt pedig magának Gyurcsánynak a sorsát is, aki pár hónap múlva lemondott. Félő, hogy ezáltal nem az ügy lesz fontos, hanem az, hogy az MSZP és frenemyjei (barátellenségei) hogyan profitálnak az ügyből...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.