2016. április 6., szerda

ÍTÉLKEZNI SOKKAL KÖNNYEBB, MINT CSELEKEDNI

LUMENS BLOG
Szerző: Lumens
2016.04.06.


A Hősök Tere Kezdeményezés 2013 decemberében indult el Magyarországon. Hátterét Philip Zimbardo Heroic Imagination Project-je (HIP) adja, melynek székhelye San Francisco. A Stanford Egyetem híres szociálpszichológusa felhívja a figyelmünket a társadalmunkon uralkodó közönyre. A passzivitás legyőzését hangsúlyozza, illetve a „hétköznapi hőscselekedetek” fontosságát. A kezdeményezés a Hero Fest Közhasznú Nonprofit Kft-n keresztül működik, melynek egyik alapítóját, Orosz Györgyi kommunikációs tanácsadót kérdeztük a kezdeményezés céljairól, módszereiről, tréningjeiről és felépítéséről.

Mi volt az eredeti célja a Hősök Tere Kezdeményezésnek?
 
Bár az indulás sikeres volt, mégis elrontottuk. Megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne tenni valamit a közöny ellen – ennek érdekében létrehoztunk egy körülbelül fél éves projektet, melynek célja a tudatos döntéshozatal és a közöny legyőzése volt, és aminek a felépítését is kitaláltuk. Alapjául a tréningeket szántuk, melyeknek a megismertetésére kampányt indítottunk. Ezt követte az elképzelés, miszerint jó lenne konferenciát szervezni, ami az említett célok kibontásának is teret ad – azon túl, hogy hitelesíti is a projektet. Mindezt meg is szerveztük, így fél év alatt több mint három és fél millió embert értünk el.
 
A program lezárását ugyan véglegesnek terveztük, de rájöttünk, hogy időre van szükségünk, ha változást akarunk generálni. A befejezést követően tehát elkezdtük megtervezni a jövőt: változatlan hosszú távú célunk, hogy Magyarországon 10 év múlva társadalmi norma legyen a mások melletti kiállás....
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.