2016. április 10., vasárnap

JÁRHAT-E KIRÚGÁS A KOMMENTÉRT?

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: szelesandras
2016.04.10.


A szólásszabadság alapjog, az egyik legfontosabb egy demokráciában. A szólásszabadságnak köszönhetjük, hogy büntetlenül kritizálhatjuk a döntéshozókat, a közéleti szereplőket, sőt akár magát a demokratikus berendezkedést is. A szólásszabadság teszi lehetővé, hogy közéleti kérdésekben véleményt alakítsunk ki, és ezt a véleményt, ha akarjuk, megosszuk másokkal is.
 
A nemi erőszak elterjedtsége, annak erkölcsi megítélése, majd az erőszakoló társadalmi szerepválallása mind közéleti kérdések, azok megvitatása szabad. Néhány szélsőségtől eltekintve - például az áldozat személyes adatainak nyilvánosságra hozatala - az ebben a vitában kifejtett véleményéért az állam senkit sem vonhat felelősségre, nem büntethet meg. A közéleti kérdésekben vallot véleménye miatt senkit nem érhet hátrány a munka világában sem, hiszen az védett tulajdonságnak számít egy másik alapjog, az egyenlő bánásmódhoz való jog szempontjából. Nem rúgható ki tehát a rasszista gyári munkás és a kommunista buszvezető politikai véleménye miatt. Ám ez a szabály nem abszolút, egyes esetekben kimentheti magát a munkáltató, ha a munkavállaló politikai vélemény miatt dönt az elbocsájtás mellett.
 
Abban az esetben, ha valakinek újságíróként az a munkája, hogy közzétegye a politikai véleményét, joggal várhatja el az újság, hogy ez a véleménye egybeessen a sajtótermék meggyőződésével. Ha az újság szerkesztősége köteles lenne minden véleményt válogatás nélkül közzétenni, joggal tarthatna attól, hogy előbb-utóbb elpártolnának az olvasói és lehúzhatja a rolót. Ehhez hasonlóan, ha tovább kellene alkalmaznia egy olyan munkatársat, aki nyilvánosan az újság számára vállalhatatlan hangot üt meg, saját hitelességét kockáztatná. Ha Aczél tördelőként dolgozott volna a Népszabadságnál, a lap nehezebben tudná megvédeni a döntést, hogy megvált tőle. Így azonban jól igazolható, hogy nem szeretné a lap, hogy egy nyíltan szexista szerzővel azonosítsák és emiatt pártoljanak el tőle az olvasók...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.