2016. április 24., vasárnap

LAJOST CSAK ÍGY LEHET ÁGYBAN TARTANI

HÍRNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.04.24.




A rezsihuszár fenyeget, Nyerges Zsolt nyugtat, Rétvári hiteget. Most hétvégén is Londonban volt a legnagyobb show, nekünk megint csak esős vasárnap jutott.
... És megint csak Németh Szilárd
Miután Orbán Viktor pénteki rádióbeszédében azt mondta, hogy „Brüsszelt és magyar szövetségesét, a baloldalt is meg kell állítani, mert sok millió embert akarnak Európába hozni”, azonnal bejelentkeztek a pártkatonák, hogy bővebben kifejtsék a főnök szavait. Kósa Lajos ugrott elsőnek, ő pár órával Orbán megszólalása után azzal jött, hogy „az MSZP már 2007-ben is azzal foglalkozott, hogy egymillió kínai betelepítésével orvosolja a demográfiai problémát”, ám a témával kapcsolatos drámai kiteljesedéshez természetesen a rezsihuszár színre lépése szükségeltetett. Németh Szilárd szombat délelőtti show-jának is a kilenc évvel ezelőtti, ám eddig ismeretlen MSZP ötlet volt a kályhája. A birkózóbajnok ebből arra következtetett, hogy „a baloldal egy követ fúj Brüsszellel, és onnan kapják az utasítást”, végül Németh a magyar baloldal „legdurvább cselekedetének” a kötelező betelepítési kvóták ellen indított népszavazás folyamatos akadályozását nevezte. „Ebből is látszik, hogy a referendum lehet az egyetlen eszköz, amellyel megállítható Brüsszel és a hazai baloldal bevándorláspárti politikája” - mondta, majd hozzátette: a Fidesz-névszavazásnak „mindenféleképpen eredményesnek és érvényesnek kell lennie”.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.