2016. április 12., kedd

MEGKORONÁZZÁK?

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: N. Kósa Judit
2016.04.12.


Szívből remélem, hogy Habony Árpádnak megvannak még a régi jó kapcsolatai a vitringyártókkal, mert ahogy elnézem, hamarosan újra szolgálatba kell helyeznie önmagát mint kvietált koronagondnokot. A nemzet újabb koronaszállítás elé néz ugyanis, és ilyenkor Habony ismerősei szokták szállítani az üvegezett ládát. Jó, jó, tudom, hogy L. Simon László kormánybiztos e témában magánvéleményét fogalmazta meg, de ami a Várat illeti, a biztos úr ideái gyorsan hivatalos véleménnyé szoktak válni. Ideje hát felkészülni arra, hogy miben visszük fel a becses műtárgyat (más olvasatban: a nemzet szent ereklyéjét) a Parlamentből a Várba.

Most persze élcelődhetnénk azon, hogy a miniszterelnök úr a jelek szerint szereti a maga közelében tudni ezt a holmit. A korona most a Parlamentben van, ahol míg a hatalmi ágak szétválasztása végbe nem megy, Orbán is futballpályányi irodát tart fenn (benne a volt királyi palota részletes alaprajzával, ahogy azt nemrég egy fényképen láthattuk). Aztán mikor örvendetesen elválik a végrehajtó hatalom a törvényhozóitól, felköltözik a Várba. Ami azért is figyelemre méltó, mert érdekes módon 2002 után, amikor az akkor bukott kormányfő olvasata szerint a haza ellenzékbe került, a törvényhozás épületéből való eltávolítás és a Várba való felvitel még nemzetgyalázással ért fel. Igaz, akkor épp a Medgyessy-kormány egyik árokbetemetési kísérlete volt, hogy a budai Vár közepén, a Szent György téren éktelenkedő romterületen építsenek fel egy kacsalábon forgó emlékhelyet a koronázási ékszereknek...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.