2016. április 20., szerda

MIT ÉRDEMELNEK A PIROS LÁMPÁT LESZARÓAGRESSZÍV BRINGÁSOK?

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Hakapeszi Miki
2016.04.19.


Jó pár év poszterkedés után is tud még nagy hátasokat dobni az ember, pedig könnyű azt hinni, hogy vannak a világban egyértelmű dolgok. Az előző poszthoz érkezett hozzászólásokból nem csak az derült ki, hogy mennyien nem értékelik semmire se Vitézy Dávid tevékenységét, de az is, hogy milyen erős az ellenszenv a bringások irányában. Ez a vonal ott elsikkadt, nem erről szólt az az írás, de Tarlóstól és Vitézytől függetlenül kifejezetten érdekes kérdés az is, hogy mit lehet csinálni a közlekedési szabályokra magasról szaró bringás szubkultúrával.

Már csak azért is, mert a nemzetközi trendek egy érdekes tendenciát mutatnak, olyat, aminek már az itthoni felemlegetésétől is valószínűleg rögtön a haját tépi szinte az összes autós. Ez pedig az, hogy egyre több helyen gondolkodnak el azon, hogy legálissá kell tenni a bringások számára az áthaladást a piroson. Sőt, van ahol már meg is csinálták. És nem ám picsányi, nulla forgalmú mezővárosokban.

Az egész Idaho államból indult, ahol már 1982-ben hoztak egy olyan szabályt, hogy a piros lámpa a bringásoknak stop táblaként funkcionál, vagyis ha megállnak és nem jön semmi, mehetnek át a tiloson. A stop tábla nekik elsőbbségadás kötelezőt jelent, vagyis nem kell megállniuk és ha körülnézve nem látnak senkit akit el kellene engedniük, akár lassítás nélkül rongyolhatnak át a kereszteződésen...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.