2016. április 7., csütörtök

TELEPFELSZMOLÁS KŐBÁNYÁN

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2016.04.06.


A Város Mindenkié csoport ma nyílt levélben fordult Weeber Tiborhoz, Kőbánya alpolgármesteréhez, amiben arra kértük, hogy adjon tájékoztatást a Hős utcai telep lakóinak az önkormányzat teleppel kapcsolatos terveiről,valamint  reményünket fejeztük ki azzal kapcsolatban, hogy a telep várható felszámolása során felelős és szociális önkormányzatként fog eljárni a kerület.  Krisztina Hős utcai lakos ügyéből kiindulva azonban attól tartunk, hogy reményeink alaptalannak bizonyulhatnak.

Krisztina élettársával és két asztmás gyermekével évek óta lakik egy hős utcai szociális bérlakásban, és most úgy tűnik, hogy a családnak rövid időn belül el kell hagynia az otthonát. 2016 szeptember elején az önkormányzati lakásrendeletben foglaltaknak megfelelően beszerezte a szükséges igazolásokat ahhoz, hogy határozott idejű bérleti szerződését az önkormányzatnál meghosszabbíthassa. Krisztina benyújtotta a bérleti díj és a korábbi villanyszámla tartozása rendezését igazoló „nullás” igazolását, ahogy a víz- és gázszámlatartozás kapcsán kötött részletfizetési megállapodásokat is.

Azonban mindez nem volt elég az önkormányzat Humánpolitikai Bizottságának, és Krisztina kérelmét indokolás nélkül elutasították. Az édesanya a kilakoltatási moratórium végéhez közeledve kereste fel az Utcajogász Blaha Lujza téri jogsegélyszolgálatát, miután az önkormányzattal, illetve a Weeber Tiborral való tárgyalások (a református cigánymisszió önkéntesének közreműködése ellenére is) teljesen kilátástalannak tűntek. Az Utcajogász közreműködésével később kiderült , hogy az önkormányzat hivatalos álláspontja szerint „szabálytalan áramvételezés” történt Krisztináék lakásában, és emiatt nem hajlandóak – a határozott idejű szerződést lejártát követően – új szerződést kötni vele...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.