2016. május 25., szerda

AZ MSZP PAPCSÁK KOTTÁJÁBÓL JÁTSZIK

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.05.24.


Na, csak megcsinálták. Zuglóban összenő ami összetartozik már régóta: a kerületi fidesz a szocikkal karöltve végre úgy úgy lophat, ahogy nekik tetszik. Szatmáriné Jahn Angéla a narancs sarokból pályáztatás nélkül vitte a Zuglói Társasház és Közterület-kezelő Kft. igazgatói posztját, a piros sarokban ácsorgók cserébe megkapták, hogy 100 millió alatt ne ellenőrizhesse senki a Városgazdálkodási Zrt. közbeszerzéseit. Az egyetlent, aki érdemben keresztbe tett eddig a mutyinak sikerült kicsinálni.
Ezzel helyreállt a rend, ismét a Papcsák kotta van érvényben, TóCsáék fideszes tejüveget húztak az üvegzsebre.


Mit szól ehhez Karácsony polgármonster? Őszintén szólva kit érdekel? A két pólus akik között eddig elevickélt úgy ahogy, szemmel láthatóan pont leszarja, és minket sem kell érdekeljen. Annyi vér nincs a pucájában ugyanis, hogy lemondásával új helyzetbe kényszerítse a Rozgonyi - TóCsa véd és mutyiszövetséget. Pedig könnyen meglehet, egy időköziből még jól is kijöhetne megfelelően kommunikálva a lemondás miértjét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.