2016. május 9., hétfő

GÖRÖGORSZÁG KÉPTELEN MEGBIRKÓZNI A MENEKÜLTVÁLSÁGGAL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Banai Tibor Péter
2016.05.09.


Amióta teljesen lezárták a balkáni útvonalat, Makedóniától északra kiürültek a menekülttáborok. Ez persze nem jelenti azt, hogy megszűnt a válság, hiszen továbbra is jönnek  a menekültek, csak más utakon. A március 20-al életbe lépő török-EU paktum szigorúan szabályozza a menekültek helyzetét az Égei-tengeren, de ennek a betartása akadozik mind a török, mind a görög oldalon. Videóriport.
A hivatalos adat szerint idén április 27-ig 154 661-en érkeztek Görögországba. Ők mind az Égei-tengeren keltek át, a többségük március 20.-a előtt. Ezeknek az embereknek a státusza sokkal szabadabb, mint a március 20 után érkezőké, mert aki e dátum előőtt jöttek, gyakorlatilag szabadon mozoghatnak Görögországban. Ez magyarázza azt, hogyan került olyan hatalmas tömeg Idomenibe.
Idomeni, ahogy erről már többször írtam, egy sebtében összetákolt, nem hivatalos tábor a görög-makedón határon, tulajdonképpen egy tehervonat átrakodó pályaudvar. A hivatalos kommuniké szerint 10 500 ember van jelenleg ott, elsősorban szírek, kisebb számban irakiak, majd afgánok, és ezeken túl még minden más náció, akik eddig is megfordultak a balkáni útvonalon.

ITT NÉZHETŐ, OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.